átláthatóság

Műszaki megoldások az átláthatóság érdekében

Az amerikai gazdaságösztönző csomag (American Recovery and Reinvestment Act of 2009, rövidítve: ARRA) egyik intézkedése az, hogy a műszaki eszközök adta lehetőségeket használják fel a kormányzati kiadások nagyobb átláthatóságának megteremtésére, hogy az állampolgárok jobban informálva legyenek arról, hogy ki, mennyit és mire költ az adófizetők pénzéből.

Egy informális felmérés szerint a szövetségi tagállamok vezetőinek 58 százaléka valósít meg éppen az egész állam központi közigazgatását felölelő átláthatósági tervezetet, és 27 százaléknyi a korlátozottabb hatókörű (legalább egy kormányzati szervezetet érintő) projektumok aránya.

Az átláthatósági kezdeményezések célját illetően 33 százalékban állami előírás (törvényhozás stb.) teljesítése volt a cél, 31 százalékban a gazdaságösztönző csomag keretében kapott összegek elköltéséről való nyílt beszámolás, 30 százalékban pedig az állampolgárok bevonása a kormányzati szervezetek tevékenységébe.

A legnagyobb kihívást az jelenti, hogy a puszta adatok jelentsenek is valamit, relevánsak legyenek. Jó példát jelent Missouri szövetségi tagállam elszámoltathatósági portálja, ahol az állam kiadásait lehet követni, benne a 60.000 köztisztviselő fizetési adatait.

Forrás:
State CIO Conference: How We Leverage Technology For Transparency
IT Channel News by CRN, 2009. október 27.

Missouri Accountability Portal (MAP)

Az e-kormányzat összevető mérése a Web 2.0 korszakban: Mit és hogyan mérjünk?

A tanulmány szerint az e-kormányzati fejlődés jelenleg alkalmazott módszere, melyet a Cap Gemini Ernst & Young fejlesztett ki, és amelyik az onlájn szolgáltatások elérhetőségére összpontosít, bár megfelelő volt idáig, de gyorsuló ütemben avul el.

A Web 2.0 néven ismert jelenséghez köthető újabb fejleményekre való tekintettel azt javasolja a tanulmány, hogy a közadatok átláthatóságát kell az e-kormányzati kezdeményezés középponti elemének tekinteni, pontosan úgy, ahogy a korábbi korszakban a „tegyük a szolgáltatásokat elérhetővé onlájn” volt a meghatározó elem.

Kiadja egyes kormányülések mellékleteit a MeH

„Kiadja a Miniszterelnöki Hivatal (MeH) az egyes kormányülések összefoglalóinak mellékleteit a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) elnevezésű civil szervezetnek – mondta el Deák Dávid ügyvéd, a TASZ jogi képviselője a kormányülések összefoglalóinak, mellékleteinek és hangfelvételeinek nyilvánossága érdekében a Fővárosi Bíróságon indított polgári per harmadik, keddi tárgyalását követően.”

Nyilvános önkormányzati ügyrendi tájékoztató Los Angelesben

A városi tanács különböző testületei és szervei napirendjén szereplő előterjesztések elérhetőek az Interneten is a Council File Management System nevű rendszer segítségével kereshető, rendszerezett formában. Az előterjesztés, indítvány letölthető pdf formában, információ van az előterjesztőkről, és elektronikus levélben vagy RSS-értesítés formájában követhető az előterjesztés további sorsa. Távlati tervek szerint címszavak alapján is lehet majd információhoz jutni.