A stratégiai vállalkozás (Strategic Entrepreneurship – SE) elméleti lencséjén keresztül vizsgálja, hogy hogyan fejlődnek a vállalkozói és stratégiai folyamatok a közszektorban működő szervezetekben. A SE gyakorlatáról szóló korábbi irodalom számos olyan szervezeti szempontot azonosított – mint például a szervezeti kultúra, a struktúra és a vállalkozói vezetés -, amelyeket fontos kezelni annak érdekében, hogy kihasználhassuk az új lehetőségeket és a stratégiai intézkedéseket. Eddig kevés ismeret halmozódott fel a közszférában folyó stratégiai vállalkozói gyakorlatról, és ennek lehetséges következményeiről. Bár érvek elhangzottak az SE mellett, kvalitatív tanulmány kevés született. Tanulmányunk egy longitudinális és kvalitatív folyamat-megközelítésen alapul, amely a Svéd Állami Foglalkoztatási Szolgálat (SPES) erőfeszítéseit vizsgálja. Az SPES célja, hogy új stratégiáját vállalkozói és stratégiai folyamatok révén valósítsa meg. Az eredmények azt mutatták, hogy számos szervezeti feszültség van a vállalkozói folyamatokkal kapcsolatban. A cikk empirikus anyaggal bővíti a korábbi irodalomat azáltal, hogy megvizsgálja a vállalkozási és stratégiai folyamatok egyidejű kiegyensúlyozását célzó SE gyakorlatot. Ezenkívül árnyalt érveléssel járul hozzá SE eljárások megvalósításának bonyolultságáról és azoknak a szervezeti kultúrához, struktúrához és vállalkozói vezetéshez fűződő kapcsolatához folytatott vitához.
Entrepreneurship as a Strategic Management Tool for Renewal—The Case of the Swedish Public Employment Service ; Linda Höglund, Maria Mårtensson; Administrative Sciences; Volume 9, Issue 4 (2019)
DOI: https://doi.org/10.3390/admsci9040076
-
Legutóbbi bejegyzések
- Mesterséges intelligencia (MI) hírek, információk – 2024. március 18.
- Első ADATNAP – Konferencia és fórum az európai és hazai adatstratégiákról, 2024. március 21.
- Nagy nyelvi modellek és e-kormányzás
- „ChatGPT és a magyar e-kormányzás. Új lehetőségek és új kihívások” konferencia
- Meghalt Fekete Gábor, a magyar e-közigazgatási intézményrendszer felépítésének kiemelkedő alakja
Archívum
Kategóriák
- adatpolitika (21)
- digitális diplomácia (1)
- digitális kormányzat (38)
- digitális köz-igazgatás (61)
- egészségügy (5)
- egyesületi hírek (9)
- Európai Unió (2)
- fenntartható fejlődés (4)
- gazdaság (15)
- informatika (14)
- Internet (1)
- jog (8)
- közigazgatás — külföldön (29)
- közigazgatás — magyar (14)
- Magyary Zoltán (2)
- mesterséges intelligencia (MI) (6)
- művelődés (2)
- politika (8)
- szakirodalom (32)
- szervezet (14)
- társadalom (13)
- technika (15)
- technika társadalmi-gazdasági hatásai (5)
- természet (3)
- tudomány (12)