„A szakpolitikai laboratórium a tudományos bizonyítékokra támaszkodó kísérletek színtere. Az ilyen intézmények fontossága folyamatosan nő, de keveset tudunk a laboratóriumokban folyó kísérletek körülményeiről. A tanulmány alanya három ilyen intézmény: az Egyesült Királyság kabinetjének Behavioral Insights Team-je (BIT), a dán MindLab, és a szingapúri Human Experience Lab (The Lab). A vizsgálat célja, hogy felfedjék a szakpolitikai kísérletek és az ezekben szerzett tudás átvitele során szerzett azonosságokat és különbözőségeket. A szerzők megállapítása szerint a BIT szigorú tudományossággal előállított bizonyítékokra törekszik hatékony, bár ellentmondásos (vitatott) szakpolitikai intézkedések támogatására. A szigorú tudományosság kritériumának megfelelő bizonyítékok alapvetően fontosak, hogy a labor fenn tudjon maradni és képes legyen hatni ellenséges politikai körülmények között is. A dán MindLab arra törekszik, hogy a különböző közigazgatási szervezetekkel együtt, közösen hozzon létre projekteket. A THE Lab célja, hogy az érintett felek megkérdezéséből, a velük folytatott munkából származó felismerésekkel támassza alá a szakpolitikai végrehajtásban alkalmazott tervezési gondolkodásmódot. A három eset, amely három ország különböző politikai rendszerét és politikai környezetét tükrözi, azt jelenti, hogy a szakpolitikai laboratóriumok számos, eltérő körülményű országban alkalmazhatóak.”
Forrás:
The Role of Policy Labs in Policy Experiment and Knowledge Transfer: A Comparison across the UK, Denmark, and Singapore; Celia Lee, Liang Ma; Journal of Comparative Policy Analysis: Research and Practice; 2019. október 13.
DOI: https://doi.org/10.1080/13876988.2019.1668657
Szerkesztői megjegyzés:
A cikket 2018 szeptemberében adták le. Azóta sok minden történt. A Behavioral Insights Team (BIT) ma már Behavioural Insights Limited (social purpose limited company), a MindLab megszűnt.
How Denmark lost its MindLab: the inside story; Thomas Prehn; Apolitical; 2018. június 5.
Behavioural Insights Team (Wikipédia)
A Behavioral Insights Team által alkalmazott viselkedésgazdaságtani megközelítéshez:
Nudge – a pénzügyi válság után – Jobb döntések egészségről, pénzről és boldogságról; Cass R. Sunstein, Richard H. Thaler; Manager Könyvkiadó Kft., 2011
Nudge Turns 10: A Special Issue on Behavioral Science in Public Policy; Behavioral Scientist; 2018. szeptember 4.
Impoverished economics? Unpacking the economics Nobel Prize; Ingrid Harvold Kvangraven; openDemocracy; 2019. október 19. (erős kritika)
Szingapúr:
Innovating Singapore: One lab’s journey to change government for good; Alexander Lau; Apolitical; 2019. június 7.