„A cikk az intézményi fenntarthatóság fogalmát használva vizsgálja, hogy az intézmények hogyan élnek túl olyan helyzeteket, mint például a jelenlegi, amikor a gazdasági problémák (erőforrások csökkenése), politikai problémák (pl. pártok válsága és a szavazók részvételének csökkenése) és a társadalmi környezet (korrupció, pazarlás és adminisztratív visszaélések) gyengíti legitimitásukat. Pontosabban, a cikk célja az intézményi fenntarthatóság fogalmi modelljének javaslata, amely eltér a fenntartható fejlődés irodalmában általánosan alkalmazottól, annak elemzésére, hogy az intézmények képesek-e megerősíteni szerepüket, feladataikat és funkcióikat a korlátozottan (mennyiségi és minőségi értelemben) már rendelkezésükre álló erőforrásokra (pl. emberi, gazdasági és instrumentális) támaszkodva. Ebből a célból a cikk megkísérli „működőképessé tenni” az intézményi fenntarthatóság fogalmát, kezdve az adminisztratív cselekvés műszaki-irányítási és politikai természetével, és olyan analitikai tényezőket javasolni, amelyek a funkcionális autonómia és legitimitás területéhez tartoznak.
Az intézményi fenntarthatóság fogalmának finomabbá és pontosabbá tételére törekedve az intézmények fenntartható életmódjának belső értékeire összpontosít a szerző. Különös figyelmet fordít a közigazgatásra, amelyet egyre inkább megterhel az igény, hogy az államadósság kezelésével kapcsolatos politikai feladatokat összekapcsolják a szolgáltatásfejlesztési tervezéssel és a szolgáltatások nyújtásával. A szerző javaslatot tesz a fenntarthatóság garantálása és/vagy növelése érdekében szükségesnek vélt követelményekre (funkcionális autonómia és legitimitás).”
Forrás:
The sustainability of institutions: an unstable condition; Patrizia Santoro; International Review of Administrative Sciences; Vol 85, Issue 4; 2019
DOI https://doi.org/10.1177/0020852317741533